vadon.ro

Székelyföldi Vadászati Kiállítás

A Székelyföldi Vadászati Kiállításnak, a 2013-ban felújított, Sepsiszentgyörgy egyik legszebb műemléképületének tartott Bene-ház ad otthont, amely XX. század első negyedében, 1914-ben épült.

A kiállítást a Nemzetközi Vadvédelmi Tanács (CIC International Council for Game and Wildlife Conservation) védett intézménnyé minősítette, biztosítva a székelyföldi vadgazdálkodás és vadászkultúra teljes körű nemzetközi elismerését.

A kiállítás anyagának jelentős részét Sárkány Árpád adományozta, amely idős Sárkány Árpád hagyatékából, illetve Sárkány Árpád magángyűjteményéből származik. Ezenkívül székelyföldi vadászok adományoztak és állítottak ki trófeákat, valamint vadászati tárgyakat.

A Székelyföldi Vadászati Kiállítás a térség vadászattal kapcsolatos hagyományait hivatott szolgálni, ismertetve életterünk, a Kárpát-kanyar gazdag állatvilágát. Emléket állít a Székelyföldön élő vadászoknak. A közel 300 trófeán és a több száz vadászattal kapcsolatos tárgyon keresztül mutatja be a térség faj- és vadgazdagságát, valamint az itteni vadászati kultúrát. Ez mellett a sok régi fénykép személyiségek és a régmúlt vadászatok emlékeit idézik fel.

Mindez igényesen, a mai elvárásoknak megfelelően, korszerű technológia használata mellett történik. A gyűjtemény bemutatása tematikusan tagolt.

Kárpát-kanyar dioráma, szemlélteti a vadászható vadfajokat teljes életnagyságban az élőhely bemutatásával. A kiállítás falain helyet kapott számos jelentős trófea, amelyek különböző világkiállításokon szerepeltek, és amelyek világranglisták előkelő helyeit foglalják el.

Az Afrika teremben több mint 30 fajjal ismerkedhet meg a látogató a fekete kontinensről, itt is fellelhető dioráma mely szavannák élővilágát tárja elénk életnagyságban.

A világon egyedülálló az életnagyságúra megformázott medvebarlang, ahol egy medve éppen a téli álomra készül. A barlang előcsarnokában ezen vadfaj viselkedésével, illetve az ásatásokból előkerült barlangi medve csontokkal ismerkedhetnek meg a látogatók.

Szórakozási lehetőségre is alkalom nyílik a virtuális vadászat használata kapcsán, gyerekek és felnőttek számára egyaránt.

A múzeum alapítója Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, működtetője a Vadon Egyesület. A kiállítás a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum segítségével, Tóth Csaba igazgató szakmai irányításával készült el. Az archív dokumentumok másolatai a Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltárból származnak.

 Csoportbejelentés a 0720 000 707 telefonszámon lehetséges.

 

A Székelyföldi vadászati kiállítás hivatalos megnyitója - Sepsiszentgyörgy, Bene-ház - 2013 május 17 - fotó, Vargyasi Levente

muzeum
20130527084054
20130527083825
20130527084209
20130527084108
20130527084040
20130527083934
20130527083754
20130527084203
20130527083300
20130527084435
20130527084222
20130527084154
20130527084327
20130527083742
20130527083854
20130527083750
20130527083920
20130527084046
20130527084428
20130527083943
20130527084447
20130527084144
20130527084346
20130527084235
20130527084023
20130527083306
20130527084403
20130527084216
20130527083844
20130527084254
20130527084138
20130527084336
20130527084247
20130527084353
20130527084421
20130527083836
20130527084310
20130527084033
20130527083319
20130527083324
20130527084132
20130527084121
20130527084149
20130527084100
20130527083939
20130527083958
20130527083746
20130527084320
20130527083949
20130527083831
20130527083804
20130527083929
20130527084414
20130527084227
20130527083314
20130527084006
20130527084302
20130527083758
20130527083814
20130527083849
20130527083915
20130527084127
Alapító önkormányzatok
Payments by Netopia
Termeni si conditii
Livrare
Politica retur
Politică de Confidențialitate - GDPR

ASOCIAŢIA VADON
CUI: RO30975376
Adresa: 520003, Sfântu Gheorghe
Str. Gróf Mikó Imre, nr. 11
jud. Covasna, România
Telefon:+40 0720 000 707
E-mail: vadon@vadon.ro